2012. április 15., vasárnap

“Egyebütt csak mese tündérország, gyermekek számára gondolták ki és népesítik be az ő ízlésük szerint, nálunk színvalóság. Én magam is jártam benne. Székelyországnak nevezzük. Ami szépet, ragyogót el tudunk képzelni, azt mind oda helyezzük. Azért van bebútorozva csodálatos dolgokkal. A férfiak óriások, egy-egy hős mindenik, az asszonyaik regékbe való szépségek. Aranyhajuk egész bokáig ér le, még talán csillag is van a homlokukon. Rózsaszín sugarakkal önti be a lealkonyodó nap az ódon várakat, melyek alatt átöltöztetett királyfiak mennek, mendegélnek. Az Olt vizében nimfák fürdenek, éjjelente az erdőségekből izgató zúgás kél. Mintha az elmúlt századok diskurálnának ki onnan az emberekkel.
21381301.jpg
Otthon a székely nem boldogulhat és mégiscsak otthon boldog az ő kis falujában, tiszta házikójában, hol szelíd eperfa borul lombjával a kopjás kapura… s megszólal a harang estenden fent a dombon, a fallal kerített templom tornyában. Minden templom egy-egy erősség. Ott még az isten is várakban lakott.” 
(Mikszáth Kálmán: A mi külön tündérországunk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése